Archívum - » március, 2009 «

2009. március 17. kedd | Szerzõ:

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium több éve jelentős erőfeszítéseket tesz az erdei szalonka tradicionális tavaszi vadászatának megőrzése érdekében. A szigorúan ellenőrzött feltételek mellet zajló tavaszi vadászatot az EU felszólítására 2008-ban be kellett szüntetni a Madárvédelmi Irányelvnek történő megfelelés miatt.

Az erdei szalonka közösségi jelentőségű vadászható madárfaj, ezért a kedvező védettségi állapotának fenntartása miatt természetvédelmi üggyé is vált. Erre tekintettel az FVM által koordinált egyeztető tárgyalások mellett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkára, Haraszthy László az erdei szalonka hazai vadászatának kapcsán kerekasztal-megbeszélést hívott össze. A megbeszélésről a KvVM és a résztvevő vadászati szervezetek is közleményt adtak ki.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleménye az erdei szalonka tavaszi vadászatával kapcsolatban

2009. január 23-ára a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kerekasztal-megbeszélést hívott össze, amin részt vettek:

  • Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM),
  • Országos Magyar Vadászkamara (OMVK),
  • Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV),
  • Vadászati Kulturális Egyesület (VKE),
  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME),
  • Szent István Egyetem (SZIE)

képviselői.

A megbeszélés témája az a kérdés volt, hogy az erdei szalonka hazai, tradicionálisan tavasszal zajló vadászata miként feleltethető meg az Európai Unió jogi előírásainak.

A természetvédelemért felelős minisztérium ígéretéhez híven a csatlakozási tárgyalások és a vadászati jogszabályok módosítása során nem gördített akadályt az erdei szalonka tavaszi vadászata elé. A vadászati igazgatás által bevezetett szabályozás ellenére az Európai Unió jogsértési eljárás keretében hazánkat minősített indokolással ellátott véleménnyel elmarasztalta a madárvédelmi irányelv 7. cikke (4) bekezdésének helytelen átültetése okán, mely – többek között – tiltja a madarak tavaszi vonuláson („fiókanevelési területükre történő visszatérésük során”) történő vadászatát. Ezért a faj vadászati idényét 2008-ban törölni kellett.

A KvVM a megbeszélésen tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy abban a programban, melyben az erdei szalonka tavaszi vonulását kutatnák, nem engedélyezhető madarak elejtése, mivel ez szintén ellentétes az irányelv előírásaival, ami a jelenlegi jogsértési eljárás során súlyos következményekkel járhat hazánkra nézve. A természet- és környezetmegőrzési szakállamtitkárság álláspontja szerint kizárólag az irányelv 9. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti eltérési lehetőség alkalmazható, mely szerint a tagállamok, ha nincs más kielégítő megoldás, eltérhetnek a 7. cikkben szereplő általános tilalomtól, szigorúan szabályozott feltételek mellett és szelektív alapon, bizonyos madárfajok, jelen esetben az erdei szalonka kisszámú hasznosításának engedélyezése érdekében, egyedi engedélyezési rendszer keretében. Tekintettel az Európai Unió joggyakorlatára, egy újabb jogsértési eljárás csak úgy kerülhető el, ha a tervezett lépéseket az Unió illetékes szakbizottságával, az ún. Ornis Bizottsággal Magyarország előzetesen egyezteti. E bizottság ülésein a KvVM képviseli Magyarországot. A KvVM vállalta, hogy amennyiben az érintett vadászati szervezetek, tudományos műhelyek kidolgoznak egy gondosan megalapozott javaslatot, azt megvitatásra az Ornis Bizottság elé terjeszti.

A megbeszélésen jelenlévők egyetértettek abban, hogy más módon nem biztosítható, hogy az erdei szalonka hazai, tradicionálisan tavasszal zajló vadászati módja, a vadászati kultúra részeként fennmaradjon.

Kategória: Hírek  | Címkék: ,  | 
Egy kommentár
2009. március 17. kedd | Szerzõ:

A Kvízkaszinó online Vadászati termében 547 vadászati kérdés vár ránk. A regisztráció után elérhető kvízkérdések számos vadászati témában mérik fel a tudást. Az online teszt kérdéseinek összeállításakor elsődleges forrás “Az Állami Vadászvizsga tesztkérdései” című könyv, ezáltal a kérdéssor segít a vizsgafelkészülésben.

A vadászati kvízben érintett témakörök:

Kellemes kvíz-vadászatot!
Megnézem a Vadászati Kvízt!

2009. március 1. vasárnap | Szerzõ:

Dám vadászati árlista

A Csókáserdő Vadásztársaság Vadászati árjegyzéke dám vadászatára.

Érvényes: 2013.01.01-től.
A feltüntetett árak NETTÓ ÁRAK, és magyar forintban értendők!
*Trófeamérés: Kifőzés után 24 órával.

Dám vadászati árlista
    Agancssúly Ár Felár
    kg Ft Ft/10 gramm
Dámbika
Elejtés: 1,99 alatt 70.000
    2,00-2,49 110.000
    2,50-2,99 150.000 2.000
    3,00-3,49 250.000 2.300
    3,50-3,99 365.000 5.000
    4,00-4,49 615.000 9.000
    4,50 felett 1.065.000 16.500
  Sebzés: A kísérővadász által becsült trófeasúly szerinti ár fele
  Hibázás:   5.000  
         
Dámtehén és ünő
Elejtés:   25.000  
  Sebzés:   12.500  
  Hibázás:   5.000  
         
Dámborjú
Elejtés:   20.000  
  Sebzés:   10.000  
  Hibázás:   5.000  

Érdeklődés az árakról – Kapcsolatfelvétel:

(Szükséges mező!)
(Szükséges mező!)






Kategória: Áraink, Dám árjegyzék  | Címkék: , , ,  | 
Kommentálás kikapcsolva
2009. március 1. vasárnap | Szerzõ:

Vaddisznó vadászati árlista

A Csókáserdő Vadásztársaság Vadászati árjegyzéke vaddisznó vadászatára.


Érvényes: 2012.01.01-től.
A feltüntetett árak NETTÓ ÁRAK, és magyar forintban értendők!
*Trófeamérés a kifőzés után 24 órával.

A vaddisznó vadkárelhárító vadászati lehetőség megtekintése!
Vaddisznó vadászati árlista
Agyarhossz Ár Felár
cm Ft Ft/mm
Vadkan
Elejtés: 12 alatt 50.000
12,00-14,00 50.000 1.590
14,00-16,00 80.000 3.000
16,00-18,00 140.000 3.290
18,00-20,00 204.000 5.000
20,00-22,00 304.000 6.000
22 felett 424.000 10.000
Sebzés: A kísérővadász által becsült trófeasúly szerinti ár fele
Hibázás: 5.000
Koca
Elejtés: 50.000
(50 kg felett) Sebzés: 25.000
Hibázás: 5.000
Süldő
Elejtés: 25.000
(21-50 kg) Sebzés: 12.000
Hibázás: 5.000
Malac
Elejtés: 18.000
(20 kg alatt) Sebzés: 9.000
Hibázás: 5.000

Érdeklődés az árakról – Kapcsolatfelvétel:

(Szükséges mező!)
(Szükséges mező!)






Kategória: Áraink, Vaddisznó árjegyzék  | Címkék: , , ,  | 
Kommentálás kikapcsolva